Nézem a Szépség és a szörnyeteg című opusz előzetesét és két nagyon fontos dolog jutott eszembe, miközben a hozzászólásokat böngésztem:

1 Ez teljesen ugyanaz lesz mint a rajzfilm.

2 Szerencsétlen Emma Watson soha a büdös életben nem mossa le magáról Hermione Granger szerepét a Harry Potterből. Ez a második pont elég súlyos eset. Mert szerencsétlen Emma Watsonnak épp a Harry Potter filmek legalább akkora áldások mint átkok. A nézők állandóan ezzel az egy szereppel azonosítják, bénábbnál bénább poénokat, gegeket sütnek el a kárára, kitartóan utalgatnak abbéli karakterére. Sajnálom őt, őszintén. Pedig a Harry Potterben olyan okosnak tűnt, szerintem fel kellene lapoznia valami "Ne azonosítsatok a régi szerepemmel" átoktörést a varázskönyvéből.

Szóval ott hagytam abba, hogy jó szokásához híven kiáradt a Szent Szellem köreinkben. Elég új volt nekem ez az egész és be kell vallanom nagyon tetszett. Legjobban a kötetlenség. Nem úgy mint a templomban ahol egy hülye fapadban kellet kuksolnom, a jéghideg teremben huszadszorra elénekelve ugyanazt az éneket, meghallgatva ugyanazt a prédikációt újra és újra és újra. Vallásos voltam na... a nevelésem is olyan volt, talán örököltem is.

Az első alkalom után többször is eljártam, nem tudom és nem is akarom felidézni az összes ilyen összejövetelt. A legemlékezetesebb talán az volt amikor a gyülekezet kitalálta, hogy ők akkor alapítanak egy... öhmm bohóctársulatot és végigjárják a vidék összes cigány közösségét(értsd: cigány táborát, roma telepét - nem tudom, hogy számít politikailag korrektnek, minden irónia nélkül) aminek keretében a felnőttek beöltöznek bohócnak, illetve a gyülekezet gyermek tagjaival előadatnak egy keresztény bábjátékot a cigány gyerekeknek. Ebből a bábjátékból aztán jól megtanulják majd mi fán terem a kereszténység. A dolog pikáns része most jön: ajándékot is kell vinnünk, hiszen csak úgy nem állhatunk oda üres kézzel. De... milyen ajándékot vigyünk? Egyáltalán honnan lesz a gyülekezetnek erre pénze? Az ötletgazdák(akik között apám meglepő módon nem volt) a pásztortól kértek anyagi támogatást. Adjon pénzt, lehetőleg euróban(!!!) ők majd bevásárolnak olyan dolgokból mint édességek, játékok, élelmiszer csomagok. Ebből természetesen semmi se lett. Pásztorunk a rejtélyes "Raktárból"(ajjajjj na erről még lesz szó, annyi mindent tudnék mesélni, írni róla) hozott pár zsák plüssállatot és puzzelt mintegy támogatását fejezve ki az ötlet elkötelezettsége iránt, ezzel letudva a maga részét.

A bábjátékban természetesen én is rész vettem, már miért maradtam volna ki belőle? Persze semmi kedvem nem volt hozzá. Egyrészt már akkor orbitális nagy ostobaságnak tartottam az egészet, meggyőződésem volt, hogy a roma gyerekeket a legkevésbé se fogja érdekelni a mi bábjátékunk, de apámnak egyszerűen nem lehetett nemet mondani. Nem mintha olyan karizmatikus és meggyőző erejű személyiség lett volna, hanem sokkal inkább az óriási nagy pofájának köszönhetően amit, ha egyszer kitátott - s nem túl szofisztikált módon elküldött Isten azon nemi szervére amivel én pisilni szoktam - akkor nemritkán a keze is eljárt(fontos a keresztényi magatartás, elvégre fenyíteni kell a gyerekeket). Szerencsémre ahogy romlott a lába állapota, úgy tudtam egyre gyakrabban elszaladni előle. Később azért elég sokat változott és ahogy én is jobban megismertem rájöttem, hogy csak egy gyáva öregember sem több sem kevesebb. Megszerettem és ami fontosabb elfogadtam olyannak amilyen volt.

Ja a bábjáték. Színtársulat? 

Szóval heti kétszer jártam, jártunk próbára. A szereplők: én és két másik srác játszottuk a bábjátékot, a srácok édesanyjával karöltve. A bohócok: édesapám, régi cimborája akinek köszönhetően egyáltalán belekeveredtünk ebbe az egészbe(ő volt az a tag aki meghívott minket).

Járművünk is akadt. Apám régi Moszkvicsa ami úton útfélen lerobban. Ilyenkor kőkorszaki módszerekkel tolni kellett két falu között... miközben a színtársulat tolta az járművet, addig ő a sofőrülésnél kormányozott, mert hát valakinek azt is kellett. Végül valahogy sikerült működésre bírni, nem emlékszem hogyan, de rémlik valami a kézrátételes gyógyulásról - csoda történhetett - szóval a teljes megaláztatást sikerült elkerülni. 

Magáról az előadásról, annak fogadtatásáról, az út viszontagságairól kicsit később megemlékezem.

Az előbb épp egy hírt olvastam az egyik hírportálon, hogy a magyar kormány valami 54 milliárd külön többletet biztosít az egyházi iskoláknak. Ez sok mindent eszembe juttatott. Előtörtek a régi emlékek és bizony felidéződött néhány szégyenteljes piszkos kis ügyem. Úgy éreztem írnom kell, még, ha senki se fogja elolvasni, de ki kell írnom magamból ami bennem kavarog.

Elég közeli munkakapcsolatban voltam ugyanis régebben egy önmagát kereszténynek definiáló segélyszervezettel. Olyannyira közeli volt bimbózó kapcsolatom velük, hogy defacto gyülekezeti tag is voltam. Keresztény életet sose éltem. Loptam, csaltam, szélhámoskodtam, hazudtam. Nem gyónni akarok, azzal már megkéstem, inkább csak éreztetni akarom, hogy nem a levegőbe fogok beszélni amikor azt mondom nagyon jól tudom mi megy az egyházakban, segélyszervezetekben. Ez ugyanis kő kemény üzlet. Megélhetés, legalábbis azzá züllesztettük és aljasítottuk mi emberek, tagok. Luxus autók, szép ház, viszonylag jó nő is jár néha azoknak akik vannak olyan pofátlanok. Nem áltatom magam, ha nem történik néhány személyes tragédia az életemben, még mindig csinálom. Csináljuk, ugyanis mondhatom, ez egy családi "vállalkozás" volt. Előre szaladtam. Gyakran vagyok így ezzel, sok mindent akarok egyszerre elmondani ezért össze vissza kapdosok.

Szóval, ha jól emlékszem 15 évesen kerültem én és a családom közelebbi kapcsolatba velük. Apám egyik ismerőse egy nyáron feljött hozzánk és hatalmas lelkesedéssel beszélt szüleimnek erről az "új hullámos" keresztény "gyüliről"(szó szerint idézve). Az egyik közeli faluban tartották az összejöveteleket az egyik... nos ne kerteljek legszegényebb családnál amit csak találni lehetett ebben a községben. Ez volt a kisebbik probléma, a nagyobbik az volt ahol konkrétan tartották. Ez a család mostanra már teljesen szétszéledt. Egyébként később a családösszetartó erő konkrétan az anyuka(mert minden züllött családot általában a nők, az anyák visznek a nyakukban), megunva az egész álszenteskedést gondolt egyet és külföldre szökött az erőszakos férje és a mindennapi nyűgök elől, ennyit a hűségről... na jó sok értelme nincs mások szennyesébe vájkálni, bár az egész történet ő általuk is kerekebbé válik majd. 

Ha akarnám se tudnám egész konkrétan felidézni az első összejövetelt amiben részt vettem. Mivel akkoriban elég necces anyagi körülmények között éltünk(finoman fogalmazva) ezért kezdetben tényleg azért mentünk, hogy Isten valamiféle útmutatást nyújtson nekünk a továbbiakban(apám olvasatában - ahogy ez később nyilvánvalóvá vált számomra - annyit tett: reménykedett, hogy a gyülekezetet tartó pásztor majd hátha neki is csurgat valamit, csakúgy mint a gyülekezetnek helyiséget biztosító családnak. Igy visszaemlékezve borzasztóan megalázó helyzet lehetett ez neki). Már akkor 15 évesen bűzlött nekem egy két dolog. Nem csak a ,mindent átható macskaszarszag ami az egész házat belengte, hanem az is, hogy a család anyukája óvodát akart nyitni a házában a szegény gyerekeknek és arról győzködte a pásztort, hogy jó lenne, ha erre bizonyos pénzösszeget is a rendelkezésére bocsájtana. Mert miért ne? Amaz higgadtam csak annyit mantrázott folyamatosan: imádkozz! Nem egy túl szofisztikált lerázás volt, de évekig elegendő volt nekik.

Ami nagyon megragadt bennem ebből az "új hullámos gyüliből" az a nyelveken beszélés. Mi is ez pontosan? Nos, nem akarok tantételi dolgokról beszélni, de nagy vonalakban annyi, hogy amikor kiáradt a Szent Szellem akkor az embere ÉRTHETŐ nyelveken beszéltek, olyanokon is amiket azelőtt nem is ismertek. Tehát a tudatlan zsidó is tökéletes latinsággal tolta, akcentus nélkül. Mint ahogy az arra járó görög matróz is tökéletes perzsa nyelven kezdett el beszélni. Mármint a Biblia szerint, akkor gondolom ez tényleg így is volt(minimális irónia van bennem amikor ezt írom). A lényeg, hogy ebben(most már nem lövök le nagy titkot) a pünkösdista, karizmatikus gyülekezetben is elég gyakran kiáradt a Szent Szellem. Ez miben nyílvánult meg? Példával illusztrálom: satatatatata... kuvedinosz, ethanosz, hogy az egyik egyébként elég súlyos asszonyságot szó szerint idézzem... legalábbis nagyjából azóta eltelt kb 12 év szóval szó szerint nem tudom felidézni. Az egész egy értelmetlen halandzsa nyelv volt, persze ők ezt nem ismerték be. A pásztor szerint: "Lehet egy már kihalt nyelven szólaltat meg minket a Szent Szellem, nem tudhatjuk". Nem akarom kigúnyolni őket, jobban mondva magát a Szent Szellemet, megtették ezt ők is helyettem a halandzsájukkal. Tudom milyen sokat jelent a keresztény embereknek a Szent Háromság, de egyszerűen muszáj volt illusztrálnom az egészet.

Jaj bakker most nézem mennyi mindent írtam és annyi mindent akarok még leírni...de regényt se akarok. Majd folytatom, ha lesz kedvem.